Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jordan 02

2009.10.09

Gyerekkora

 

Kép

 

Michael szülei, James és Deloris New York szociálisan igencsak elmaradott negyedében, Brooklynban laktak. Felismerték, hogy ez a környezet nem alkalmas gyermekeik számára, hogy tartalmas életet élhessenek, így Michael 7 éves korában az észak-karolinai Wilmingtonba költöztek. Itt James egy elektronikai üzemben, Deloris pedig egy bankban dolgozott.
Michael bátyja, az ifjabb James katonának állt, míg ő a sportban látta a kitörési lehetőséget. Próbálkozott az amerikai futballal és a baseballal is, mielőtt még a gyűrűk lenyűgözték volna.

A helyi Emsley A. Laney Gimnáziumban kezdte bontogatni szárnyait, de az első két évében kevés sikerrel. Hiába volt labdabiztos, technikás, nem volt elég magas. Második nyarán hirtelen nőtt 10 centimétert, így harmadik évében már nem lehetett kihagyni a csapatból. Utolsó évében beválasztották a legjobb középiskolások csapatába, ezt 29 pontos, 11 lepattanós és 10 gólpasszos átlagával érdemelte ki. Ez az eredmény jó ajánlólevél volt a későbbiekre nézve, több egyetemi játékosmegfigyelő figyelmét is felkeltette.

 

Egyetemi évek
Jordan meze az egyetemi sportcsarnokban
1981-ben az Észak-karolinai Egyetem (University of North Carolina) hallgatója lett, ahol a fő tárgyának a kulturális földrajzot választotta. Gólyaként az Év újoncának választották 13,4 pontos átlagával. A Dean Smith vezette kosárlabdacsapatban együtt játszott James Worthyval, a későbbi NBA-legendával és a szintén NBA-játékossá váló Sam Perkinssel.

1982-ben megnyerték az egyetemi bajnokságot, a döntő kosarat Michael szerezte egy középtávoli tempódobást követően a Georgetown csapata ellen. Megválasztották az év egyetemi játékosának és az All Star csapatba is bekerült. Ezzel a sajtó érdeklődésének középpontjába került, óriási tehetségnek kiáltották ki, a válogatottba is behívták, amivel 1984-ben megnyerték az olimpiát Los Angelesben. Az amatőr kosarasokból felálló csapat kapitányaként 17,1 pontátlagával járult hozzá a sikerhez.[10] Ilyen sikerek után nem fejezte be az egyetemet, hanem a harmadik év után jelentkezett az NBA-draftra.[11]

 

Első profi éve
Az 1984-es drafton[11] a harmadik választott lett, a Houston Hakeem Olajuwont, a Portland Sam Bowie-t részesítette előnyben vele szemben. A Chicago képviselője, Rod Thorn alig hitt a szemének, hogy ekkora kincset hagytak meg nekik.
Az eredmények rögtön igazolták az elvárásokat, az addig a liga egyik leggyengébb csapatának számító Bulls kapásból bejutott a rájátszásba[12] ahol a Milwaukee első körben kiverte őket. Michael 28,2 pontos átlagával elnyerte az Év újonca címet és az NBA All Star-csapatába is beválasztották.
Már az első hónapban óriási rajongás vette körül, a Sports Illustrated magazin a címlapjára tette, azzal a felirattal, hogy „Egy csillag született” (A Star Is Born). Ez a rajongás több öregebb játékosnak szúrta a szemét, ennek volt köszönhető az incidens, amikor a már említett All Star-meccsen csapattársai „bojkottálták”, nem adtak neki labdát, még a legegyértelműbb helyzetekben sem. Michael ezért „nemes bosszút” állt: február 12-én az egyik őt kiközősítő játékos, Isiah Thomas által vezetett Detroitnak újoncrekordot jelentő 49 pontot dobott.

Első évét végeredményben csapata legponterősebb (28,2 pont), legjobban lepattanózó (6,5 lepattanó), legtöbb gólpasszt adó (5,9 assziszt[13]) és legtöbb labdát szerző játékosaként zárta.

 

Út a csúcsig
Második szezonját meghatározta az idényeleji lábtörése, ami miatt a 82-ből csak 16 meccsen tudott játszani. Csapata nélküle is kiverekedte a playoffba[14] jutást, ahol is a Boston Celtics várt rájuk. Sérüléséből felépülve ekkor már csapata segítségére tudott lenni, a kétszeres hosszabbításba torkolló második összecsapáson ma is rekordnak számító 63 pontot dobott.[10] Ez kevés volt a sokkal jobb játékerőt képviselő ellenfél ellen, 3-0-s söpréssel[15] a massachusettsi gárda ment tovább. Larry Bird, az ellenfél csapatkapitánya így nyilatkozott Jordanről a mérkőzés után: „Az Úristen Michael Jordan képében testesült meg.” [16]
Az 1986–87-es szezon még mindig csak egyéni sikereket hozott, 37,1-es átlagával megszerezte első pontkirályi címét, Wilt Chamberlain óta elsőként lépve át az egy idényben dobott 3000 összpontos álomhatárt, és 8 mérkőzésen szerzett 50 vagy több pontot.[10] Az MVP-címet[17] azonban a Lakersnél játszó Magic Johnson elvitte előle. Csapatával újra bejutott a rájátszásba, és újra az egy évvel korábbi történet adta elő magát, a Celtics 3–0-val kisöpörte őket.
Felismervén, hogy egy emberrel nem lehet maradandó eredményt elérni, a csapat főnökei agilis fiatal tehetségeket hoztak a gárdába 1987-ben Scottie Pippen és Horace Grant személyében. Ők segíthettek levenni a terhet Jordan válláról, aki ebben az évben újra gólkirály lett 32,5 pontos átlagával, és végre megkapta a megérdemelt MVP-címet[17] is.
Beválasztották az Év védekező csapatába és egyénileg is a legjobb védekező játékosnak választoták 1,6-es blokk- és 3,16-os labdaszerzésátlagának köszönhetően. Ebben az évben lett először az All Star-hétvége[9] legértékesebb játékosa, és megnyerte a zsákolóbajnokságot is.
A csapatnak most már több babér termett, végre túljutottak a rájátszás első körén, ahol a Cleveland csapatát búcsúztatták 3–2-es összesítéssel, vagyis a lehető legszorosabb eredménnyel. Olyannyira szoros volt ez a párharc, hogy a döntő mérkőzésen, mint már addig sokszor és azután is számtalanszor, Jordan utolsó másodpercekbeli kosarával nyert a Bulls. A második körben az Isiah Thomas vezette detroiti „rosszfiúk”[18] jelentették a legyőzhetetlen akadályt, szintén ötmeccses öldöklő küzdelemben.
A következő, 1988-89-es szezonban Jordan újra gólkirály lett 35 pontos átlaggal, és az Év védekező ötösébe is beválasztották. Az ezévi All Star-hétvége[9] sokaknak nem a „nagymeccs” miatt emlékezetes, hanem Jordan és Dominique Wilkins csatája miatt a zsákolóbajnokság döntőjében. Michael ekkor mutatta be a legendássá vált büntetővonalról zsákolást, amivel újra megnyerte a versenyt.[19]
A playoffban sem a New York Knicks, sem a Cleveland nem volt méltó ellenfele a Bullsnak. Először történetük során bejutottak a főcsoportdöntőbe, ahol újra a Detroit Pistonssal találkoztak. Az ő taktikájuk külön figyelmet fordított Jordan semlegesítésére, ha hozzá került a labda, egyszerre két-három ember ugrott rá. A „Jordan Rules”-nek nevezett stratégia meghozta eredményét, újra a Detroit lett a párharc győztese.

Az 1989–90-es szezonban a segédedzőből menedzserré léptették elő Phil Jacksont, akinek a vezetésével tökéletesebbé vált a csapatjáték. Ő vezette be a Bullsnál az ún. „háromszög támadást”.[10] Jordan újra gólkirály lett, 33,6-es átlaggal, és újra beválasztoták az év védekező ötösébe is. A csapat ismét a konferenciadöntőig menetelt a Milwaukeet és a Philadelphia 76erst földbe döngölve, és ott szoros küzdelemben, immár sorozatban harmadszor, a Detroit verte ki őket a további küzdelmekből.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.