Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fék tuning

2010.01.16

Féktuning -Féktárcsa és féknyereg csere


Egy öreg, 10 éves japán kompakt elszánt tulajdonosa úgy döntött, hogy kevés neki a fékerő, és tuning cégtől kér segítséget. Megkapta, a gyári féket 4 dugattyús váltotta le jó fél millióért. Mert új felni is kellett.

Féktuning - NEX készlet beszerelése

A tuningost ne kérdezd mit miért tesz, mert egy kívülállónak úgysem értené meg. Például ki költ majd félmilliót egy fékfeljavításra? Hát ennek a Nissan Almerának (N15) a tulajdonosa. A cél egy igazi szürke eminenciásból faragni oktatógépet. A motor is készül így kell az erősebb fék. A megbeszélés alapján 302 mm átmérőjű tárcsákat, négydugattyús nyergeket és fémszövésű flexicsöveket szereltek a kocsira - NEX gyártmány.

Az érdekes, hogy a kétrészes sport féktárcsa a könnyűfém középrésznek köszönhetően rendszerint könnyebb, mint az eredeti, kisebb gyári tárcsák. Ennek köszönhető, hogy a Nissan esetében csak 1 kg lesz a többletsúly, a nagyobb tárcsák, nagyobb nyergek, és a szükséges tartozékok felszerelése után.

Féktuning - gyári és kétrészes sport féktárcsa


Minden úgy kezdődik, mint egy átlagos fékszerelésnél. A 10 éves autón már rendesen összegyógyulhat a féktárcsa az aggyal, ezért levételkor segíteni kell neki, például rozsdaoldó finom kalapácsütésekkel. Majd csavarok ki (itt 2 rögzítő van), és lehúzható a tárcsa.
A régi tárcsát összehasonlítva az újjal látható az igen komoly méretbeli és kiviteli különbség.





Féktuning - szerelés, kerékagytisztítás


Az új készlet felszerelése előtt rozsda-mentesíteni kell az agyat és a porvédő lemezt, sőt ez utóbbiról le kell vágni a felesleget, ami útjában lenne az új tárcsának, illetve a nyeregtartó traverznek. A nyeregtartó furatokat is meg kell tisztítani. 









Nem kell sajnálni a csavarlazítót

Ezután jöhet a régi gumifékcsövek eltávolítása, ehhez bőven kell használni a csavarlazító spray-t. Ha ez megvan fel kell szerelni az új, fémszövésű flexibilis csövet – és persze cserélni a fékolajat.





A típusspecifikus nyeregtartó felszerelése


A csőcsere után jöhet a nyeregtartó elem felszerelése – ehhez új csavarok dukálnak, nagy szakítószilárdságú acélból. Mivel a traverz típusspecifikus, a felszerelése nagyon egyszerű. Mikor fent van a tartó, és fent van a két új flexicső, akkor jöhet a nyereg és a tárcsa felszerelése. Az új nyereg 4 dugattyús. 








Sport féktárcsa tisztítás a felszerelés előtt - féktuning szerelés

A tárcsát féktisztítóval a felszerelés előtt le kell takarítani, ne maradjon rajta olajszármazék. Majd mehet fel, és követheti a nyereg is. Igen ám de így már nem fér fel a gyári lemeztárcsa, újat kell venni, ami legyen könnyűfém. Esetünkben 7x16 colos (ET38) könnyűfémek kerültek az autóra 205/50 R16 Nokian gumikkal. 






Féktuning - négydugattyús nyereg

A szerelés után 200-300 kilométeren át még csak óvatosan szabad fékezni, utána várhatjuk el a kellő fékhatást a frissen szerelt rendszertől. A NEX készlet ára 302 mm-es tárcsákkal, négydugattyús nyergekkel átváltási értéktől és beszerzési forrástól függően 300 000 Ft, ehhez jön még a segédanyagok költsége, a munkadíj és az új felnik, gumik ára. összejön a félmillió forint.















(Más cikk a féktuningról: féktuning alapok, AC Schnitzer 6 dugattyús készlet BMW-hez)

A féktuning és felnicsere végeredménye



forrás: oktuning.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.