Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


C-vitamin

2009.09.16
C-vitamin
 
 
 
 
 A C-vitamin (aszkorbinsav) a vízben oldódó vitaminok csoportjába tartozik, így néhány órával a bevétel után – fokozott fizikai igénybevétel, edzés esetén még gyorsabban – ki is ürül a szervezetből. Szerencsére azonban léteznek ma már folyamatos fezszívódású (time release – T.R.) készítmények is, ami azt jelenti, hogy a C-vitamin állandóan jelen van szervezetünkben és folyamatosan kifejti jótékony hatását.
 
 
 
 
A Magyarok joggal büszkék arra, hogy a C-vitamint Szent-Györgyi Albert adta a világnak. Először neki sikerült kivonnia paprikából s ezért a nagyszerű felfedezésért Nobel-díjat kapott. Nagyon is rendjén való tehát, hogy most már Magyarországon is hozzáférhető a legjobb és legtisztább, természetes forrásokból készített C-vitamin. A zöldségfélékben, a citrusfélékben is van ebből a vitaminból, de a legjobb természetes forrása a csipkebogyó. Az igazán jó minőségű C-vitamint elsősorban csipkebogyóból vonják ki, mert abban együtt van az aszkorbinsav hatását erősítő flavonoidokkal.
 
 
 
 
Egy másik Nobel-díjas, Linus Pauling, a neves vegyész úgy vélekedett, hogy a C-vitamin az egyszerű megfázástól a rákig számos betegség ellenszere lehet.
 
 
 
 
Köztudott, hogy a C-vitamin hiánya skorbutot okoz. Bevitele viszont erősíti az immunrendszert, fokozza az ellenálló képességet a fertőző (főleg a meghűléses) betegségekkel szemben. Sok enzimet aktivál, fontos szerepe van a sejtlégzésben. Fokozza a sebgyógyulást, gyorsítja a kötőszövet újraépülését, részt vesz a csont a kollagén és a porcképzésben, valamint mellékvesekéreg-hormonok szintézisében. Védelmet nyújt a stressz ellen, segíti a vas felszívódását, a folsavval és a B12-vitaminnal együtt ösztönzi a vörösvértestek érését. Csökkenti a vér koleszterinszintjét, védelmet jelent a rákkeltő anyagokkal szemben. Fokozza és helyreállítja a fizikai teljesítőképességet. Megterheléskor nő a C-vitaminigény, ezért a sportolóknak, főleg verseny előtt, növelniük kell a bevitelt.
 
 
 
 
 
Mint a vitaminok általában, a C-vitamin is bomlásra hajlamos, érzékeny a fényre, hőre, páratartalomra. Minderre figyelemmel kell lenni a C-vitamin tárolásánál.
 
 
 
 
 
Figyelem:
A természetes C-vitaminban az aszkorbinsav poliaszkorbát (többszörösen összetett) formában fordul elő, aminek a hatása sokkal tartósabb, mint az egyszerű, szintetikus aszkorbinsavé.
A legkorszerűbb C-vitamin készítmények bioflavonoidokat is tartalmaznak, amelyek érfalerősítő, értágító hatásúak, valamint védik a C-vitamint a gyors elbomlástól.
Lázas betegségek esetén nő a szervezet szükséglete C-vitaminból.
Fokozni kell a C-vitamin bevitelét, ha rendszeresen szedünk fogamzásgátlót, szteroidokat, fájdalomcsillapítókat, aszpirint vagy alkoholt fogyasztunk.
 
 
 
 
Adagolás:
Általában a C-vitamin készítmények tartalma szemenként 60 mg tartalmaz ami fedezi az átlag ember napi szükségletét. Viszont sportolóknál ez az adag nőhet. Lázas betegeknél napi akár 1000-1500 mg is javasolt.
 
 
 
 
 
 
 
Forrás: California fitness
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.